Cikk dátuma: 2011.12.14. | Szerző: Schäffer János

1892-ben, tél kezdetén, szinte egy időben több helyen kezdődött hazánkban a sízés. Chernelházi Chernel István Kőszegen mutatta be Norvégiából hozott síléceit, Bély Mihály és Demény Károly a Kis Svábhegy lejtőjén síztek először december 4-én, Erdélyben Hangay Oktáv tanár és társai szintén ez időben kezdtek sízni.

A sízés először leginkább a turizmusban terjedt el, neves természetjáróink és hegymászóink a 19. század első évtizedeiben síléccel hódítottak meg magas hegyvidékeket, de gyorsan terjedt a sísport a fiatalság körében is, hiszen akkor a Kárpátok, az Északi- és Északkeleti-Felvidék, Erdély magas és hófedte hegyei, és barátságos dombvidékei számos lehetőséget nyújtottak a sísport, sítúrázás kedvelőinek, akik megküzdöttek az akkori távolságokkal és közlekedési nehézségekkel. 

1908-ban dr. Jordán Károly és dr.Serényi Jenő megalakították a Magyar Sí Klubot, és azonnal megtartották az első síversenyt a Dorog melletti Gete hegyen. 1909-ben a Normafánál síugró versenyt rendeztek, és ez időkben a Tátrában dr. Guhr Mihály sorra építette a síugró sáncokat és a sípályákat. 

1911-ben Tátraszéplakon rendezték meg az első magyar síbajnokságot, melyen 6 km-es távverseny, síugrás, és a három kötelező és három szabadon választott gyakorlatból álló "műverseny" összesített pontjai alapján hirdettek bajnokot és helyezetteket. 1913. július 15-én 14 egyesület alapította meg a Magyar Sí Szövetséget, elnöke Szacellári György, főtitkára dr. Serényi Jenő lett. A megelőző 20 év fejlődése alapján a munkának reménykeltő tervekkel indultak neki, hiszen akkor minden feltétel – lelkes sportemberek, nemzetközi kapcsolatok és főleg több 2000m feletti hegyvidék – rendelkezésre állt, hogy a nemzetközi sísport egyik vezető országa legyünk. 

Sajnos a vesztett háborúk és a többségében a sísportnak kedvezőtlen politikai fordulatok a kezdeti reális reményeket megtörték, és talán egyetlen sportága országunknak, amelynek többször kellett a semmiből újra építkezni. A trianoni döntést követően a sport alapját képező magas hegyeink elvétele pótolhatatlan veszteséget jelentett a sportágnak napjainkig is. Az 1938-40 évi határmódosítások és az azt követő igen jelentős sportág építő munka jogos reményeit az 1945. évi politikai döntések újra lerombolták, és megint a semmiből kellett felkelni. 

A hazai sísport részvevői, a Magyar Sí Szövetség azonban mindig képes volt újjá születni, még akkor is amikor tudták, hogy az alapvető lehetőségek hiánya miatt a nemzetközi mezőnyben nem tud a sportág az élmezőnyben helyet foglalni. A Tátra és a Radnai havasok helyett a Mátra és a Bükk hegységek adtak otthont a sportágnak, és a szövetség mindenkori vezetősége több-kevesebb sikerrel tartotta életben azt a sportágat, amelynek tömegsportja több százezer magyart mozdít ki télidőben a hazai és külföldi síterepekre. És a sísport versenyzői újra és újra megkísérelték a jobb eredmények elérését, tudva azt, hogy e sportágban az akarat, edzés, küzdés mellett hóra és magas hegyekre is szükség lett volna, amit csak drága pénzért vehetnek meg az Alpokban, a Kárpátokban, Erdélyben.

---